XIII. Gazsó József Emlékverseny képes beszámoló

2021. június 27-én rendeztük meg a XIII. Gazsó József Emlékversenyt.

A képeket Nagy Lázár Nikolett és Sevecsek Péter készítették.

XIII. Gazsó József Emlékverseny

Egyesületünket bemutatta a Táborfalvai MOZAIK

A Táborfalvai Horgász Egyesület 2021-ben fennállásának 35. évfordulóját ünnepli. Az Egyesület elnökével, Szagri Lászlóval és Sevecsek Péter titkárral, gazdasági vezetővel beszélgetünk.

Milyen programokkal készültök az évfordulóra? A 30. évfordulót a VIII. Gazsó József Emlékversennyel egybekötve ünnepeltétek…

Sz.L.: Az évforduló megünneplése sajnos, nagymértékben függ a jelenlegi (COVID19) helyzet alakulásától. A korlátozások megszűntével mindenképpen az emlékversennyel együtt fogjuk megtartani a 35. születésnapot. Megszokták már tagjaink, vendégeink, hogy ilyenkor egy bőséges ebéddel kedveskedünk a jelenlévőknek és tartunk egy nagyon komoly, de jó hangulatú versenyt. Elképzelhető, hogy a rendezvény zenésre sikerül, ami remélhetőleg nem zavarja meg halaink nyugalmát.

Táborfalva közepén valódi oázis a horgásztó, pihenésre, kikapcsolódásra kiváló lehetőség. Kik látogathatják a tó környékét?

Sz.L.: A vezetőség nevében mondhatom, hogy szó szerint mindenkit szívesen látunk a parton! Elsősorban Táborfalva lakói jönnek ki, de jó néhány alkalommal meglátogatnak minket más településen élők is. A vendéghorgászok napi területi jegy váltásával tudnak nálunk horgászni. Rendszeresen jönnek óvodai csoportok, iskolai osztályok egyfajta tanulmányi kirándulásra.  Minden látogatótól elvárjuk az alapvető szabályok betartását, de ez talán természetes is.

Az Egyesület honlapján (https://tfhe.hu/) sok információ elérhető, melyek a legfontosabbak azok számára, akik szeretnének horgászni, akár csak alkalmanként vagy szeretnének az egyesület tagjai lenni? Úgy tudom, hogy 2021 elején a vezetőség új horgászrend bevezetéséről döntött.

S.P.: Akik az úgynevezett egyszeri vagy ritka, alkalmankénti horgászati lehetőséget keresik, napijegy váltásával horgászhatnak tavunknál egy teljes jogú tag társaságában. Általában ezt szoktuk javasolni akkor is, ha valaki még csak most ismerkedik horgászvizünkkel és később teljes jogú taggá szeretne válni. Lehetőség van sportjegy és ún., „halas napijegy” váltására is. Fontos tudni, hogy MOHOSZ és Pest Megyei tagszervezet vagyunk, így kizárólag horgászkártyával és érvényes állami jeggyel lehet napi területi engedélyt váltani. Aki szeretne a Táborfalvai Horgász Egyesület tagja lenni, honlapunkról letölthető kérelem kitöltésével jelezheti szándékát. Jelenleg még nyitva áll a lehetőség, nem töltöttük fel teljesen a taglétszámot. Új horgászrendünk az érvényben lévő hivatalos állami horgászrendre épül, kiegészítve néhány olyan szabályozással, melyek a helyi gyakorlatnak megfelelőek. Például idéntől kötelezzük horgászainkat a visszaengedni kívánt, méretkorlátozással védett halak fertőtlenítésére. Kicsit megváltoztattuk a teljes jogú tagok által elvihető halak mennyiségi korlátait is. A hallal való kíméletes bánásmód országosan és helyi szinten is elsőbbséget élvez, így 2021-től ajánljuk a pontymatrac használatát is. Horgászrendünk betartásáért friss vizsgával rendelkező halőreink Nyulas Krisztián és Bredák Norbert felelnek.

A Horgásztó fenntartása, az Egyesület működtetése bizonyára jelentős anyagi hátteret igényel, honnan van forrás ezekre a feladatokra?

Sz.L.: Egyesületünk bevételei több elemből tevődnek össze. Legjelentősebb ezek közül a tagjaink által befizetett összeg, ún. tagdíj. Részesülünk támogatásban is, melyet legnagyobb mértékben Önkormányzatunk nyújt. Magánszemély, ill. céges támogatóink is vannak, valamint a MOHOSZ is nyújt segítséget. Nem felejthetjük el az SZJA 1%-ot sem. Igyekszünk megragadni a legtöbb pályázati lehetőséget is, váltakozó sikerrel.

S.P.: Szerencsés, erős anyagi pozícióban lévő egyesületként jellemezném magunkat, köszönhetően az elmúlt években, évtizedekben folytatott takarékos, jövőbe mutató gazdálkodásunknak. Helyi vállalkozók, önkormányzati képviselők folyamatos támogatását élveztük és élvezzük jelenleg is. Mindig voltak olyan támogatók körülöttünk, akik szívügyüknek érezték, hogy Táborfalván fennmaradjon és magas színvonalon legyen elérhető a horgászat lehetősége. Önkormányzati területen folytatjuk a halgazdálkodást, így tulajdonképpen a működésünk közérdek. Fontos számunkra a tó környezetének folyamatos karbantartása is, hogy valóban, ahogy említetted is, oázis legyen a terület. Ezt az olykor nem egyszerű feladatot Nagy Zoltán vállalta magára, aki szintén vezetőségi tag, ő látja el a tógazdai teendőket is. Laci az imént említette a pályázati lehetőségeket, melynek jelenleg van aktualitása. Április közepén kaptuk meg a támogatási okiratot a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-től nyertes NEA pályázatunkkal kapcsolatban. 300.000 Ft támogatásban részesültünk és az összeg már a számlánkon is van. Emellett a Magyar Országos Horgász Szövetséggel karöltve folyamatban van a Magyar Falu Programban meghirdetett, civil szervezetek számára szánt pályázat benyújtása is, komoly beruházást tervezünk a tóparton.

Több alkalommal szerveztetek gyermek horgásztáborokat nagy sikerrel! Milyen terveitek vannak ezzel kapcsolatban?

Sz.L.: Valóban, nagy sikerrel rendeztük a gyermektáborokat 2013-tól kezdődően. Nem volt ritka, hogy a gyermekek létszáma megközelítette a 40 főt. Részvételi díj nélküli táborok voltak ezek, a szülőktől csak a gyermekek étkeztetésében kértünk segítséget. Szervezőként visszagondolva, és a „régi” fotókat nézegetve szinte hihetetlen, hogy a táborlakók nagy része már-már felnőtt, de legalábbis 15-18 éves. A munkánk miatt egyre kevesebb idő jut(na) a szervezésre, lebonyolításra. Részemről szívesen látnék olyan embereket/horgászokat/, akik ezt felvállalják és végig is csinálják!

Kitől kaptok támogatást? Milyen kapcsolatban vagytok Táborfalva önkormányzatával, intézményeivel, a többi egyesülettel?

Sz.L.: A támogatókról már említést tettünk. A táborfalvai egyesületekkel jó kapcsolatot sikerült kialakítani. A Horgász Egyesület egy kicsit másként működik, mint a helyi civilek, de megtaláljuk a közös hangot.
S.P.: Évtizedes hagyomány, hogy az általunk szervezett horgászversenyekre, tóparti rendezvényekre mindig meghívjuk a helyi civil szervezetek képviselőit és a település vezetőjét is, akik eleget szoktak tenni meghívásunknak. Önkormányzatunkkal és a helyi intézményekkel kiemelkedően jó kapcsolatot ápolunk. Biztosan emlékeznek rá az olvasók, hogy régebben a falunapok helyszíne is a Horgásztó környéke volt, amelynek szervezéséből és lebonyolításából is kivettük részünket. Különleges, egyedi hangulatú események voltak.

A Táborfalvai Horgász Egyesület tagja a Horgászegyesületek Pest Megyei Szövetségének, ez szakmai segítséget jelent a számotokra?

Sz.L.: Igen, nagyon komoly szakmai segítséget kapunk. Adminisztrációs kötelezettségeinket nem is tudnánk végrehajtani nélkülük. Szerencsések vagyunk, mert jól működik a személyes kapcsolattartás is.

Milyen távlati terveitek vannak?

S.P.: Terveink között szerepel rövid távon a taglétszám bővítése, mellyel nagyon jól haladunk. A tavalyi évhez képest megközelítőleg 20%-kal lettünk többen. Örömünkre szolgál, hogy gyermekhorgász tagjaink száma is növekszik. A horgászat népszerűsége országosan is növekvő tendenciát mutat, ez helyi szinten is abszolút érzékelhető. Szeretnénk a területünkön lévő fákat fiatalítani, valamint egy tető építése is a rövidtávú tervek között szerepel, mely szoros összefüggésben van az imént említett Magyar Falu Programmal. Több mint száz fő foglalhatna helyet egyidőben a tetővel fedett részen, így biztosíthatnánk rendezvényeink függetlenségét az időjárástól.

Sz. L.: Hosszútávú tervként a lehetőség szerinti területnövelést említeném. Szeretnénk fenntartani a magas színvonalú sporthorgászat lehetőségét a településen a törvényi szabályozásoknak való megfelelőség mellett.

Mikor találkoztatok a horgászattal? Mikor váltatok elhivatott, igazi horgászokká? Mit nyújt a horgászat, ami semmi mással nem helyettesíthető?

Sz. L.: Kb. 8 évesen találkoztam először a horgászattal, a Dunavölgyi Főcsatornán. Apámmal mentem pecázni először és igaz, ritkábban, de ez még mostanában is előfordul. Az egész családom fogott már a kezében botot és fogott valamilyen halat. 1981 óta (hűha) van hivatalos horgászengedélyem. A szenvedély kisebb-nagyobb sikerekkel azóta is tart és azt gondolom, hogy ez így is marad! Azt nem tudom, hogy a horgászat nyújtotta élmények helyettesíthetőek-e mással, mert sohasem próbáltam! Számomra sokat adott a horgászat, ezért is lettem egyesületi vezető. Jól érezhetjük magunkat peca közben családdal, haverokkal, édes-kettesben vagy akár egyedül is. Lehet horgászni egy zsúfolt vízparton, de olyan helyen is, ahol a madár sem jár. Akkor is jól éreztem magam, amikor nem fogtam semmit, de nálam az a legjobb peca, amikor halat is fogok! Még abban az esetben is, ha kifogás után visszaengedem. Gyermekkoromban még nem sok horgászbolt létezett. A csalit, etetőanyagot sokszor magunknak készítettük, gyűjtöttük. Már maguk az előkészületek is örömmel töltöttek el /sokszor a szívbajt hozva a nagymamára/, mert tudtam, hogy mi következik. Azután, ha egyszer kijutottunk a partra, akkor elég nehéz volt hazaindulni. Később aztán finomodtak a módszerek, változtak a felszerelés iránti igények, több lett a „horgászcucc”. Mostanában pedig több lett a munka, kevesebb a vízpartra szánt idő. Minden évben legalább ötször megfogadom, hogy ezen változtatok, de őszintén szólva, nem szokott sikerülni. De majd idén…!

S.P.: A 2000-es évek közepén kezdtem horgászni baráti közösségben, tizenévesként. Eleinte főként a környékbeli bányatavakat kerestük, „vallattuk”. Hihetetlen halbőségük és az általuk biztosított horgászélmény fogott meg igazán. Ezt követően tevődött át a horgászatok színtere Tőserdőre, horgászkörökben csak „Szikrai Holt Tiszára”. Csatlakoznék Lacihoz, hiszen én is azt vallom, hogy ha nem fogok semmit, akkor is jól érzem magam. A horgászat kikapcsolódás, szenvedély, érték, életérzés, szabadság. Ezen érzéseket szeretném a gyermekeimmel is megszerettetni. 2009-ben ad hoc módon lettem az egyesület titkára. Az elmúlt tizenkét évben rengeteget kellett tanulnom és sok odafigyelést igényel, hogy lépést tudjunk tartani egyesületi szinten a dinamikusan változó központi szabályozásokkal.

Köszönöm a beszélgetést! Sok sikert kívánok az egyesületnek és jó fogást minden horgásznak!

Borsi Mária

Amikor nincsenek szavak: In memoriam Szagri László

Mai napon Szagri László, egyesületünk tiszteletbeli és egyik alapító tagja, településünk díszpolgára, önkormányzati képviselő 73 éves korában elhunyt.

Horgásztársunk, barátunk, valaha volt legfőbb támogatónk emlékét őrizzük meg méltóképpen osztozva a család gyászában!

Pihenj békében az örökké nyugodt, csendes és halban gazdag földöntúli vizeken!

Táborfalva, 2021. május 2.

Felhívás – Adó 1%

Tisztelt Horgásztársak, Egyesületi Tagok!
 
Egyesületünk az elmúlt évekhez hasonlóan az Adó 1%-ának felajánlásaiból befolyt összegeket haltelepítésre kívánja fordítani. Felajánlásaikkal ebben az évben is úgy támogathatják ezen céljainkat, hogy ez Önöknek semmibe nem kerül. Hogyan tudják támogatni munkánkat az adó 1%-ával? A rendelkezés az SZJA 1 százalékáról nem kerül pénzbe, csak egy-két percet kell rászánni az adóbevallás elkészítésekor.
 
Az alábbi információkra lesz szükség:
Táborfalvai Horgász Egyesület (Adószám: 19174356-1-13)
 
Támogatásukat előre is köszönjük!
 
Üdvözlettel
HE Vezetőség

Vezetőségi határozatok – 2021.03.24

Tisztelt Horgásztárs!

A Táborfalvai Horgász Egyesület vezetősége 2021. március 22-én vezetőségi ülést tartott, melyen az alábbi határozatok születtek:

4/2021 – Kifogott halak mérésével és a velük való bánásmóddal kapcsolatban.

Minden olyan méretkorlátozással védett hal hosszát, melyet a horgász megtartani kíván, kötelező szabályosan megmérni az 55 cm-es méretkorlátozás pontos betartása érdekében. A hal hossza alatt az orrcsúcsától a farokúszó tövéig mért távolságot kell érteni. Ezért minden horgász köteles a zsákmányul ejteni kívánt hal méréséhez szükséges eszközt (pl. mérőszalag) magánál tartani (a már megszokott mérleg mellett). Horgászrendünk 8. pontja értelmében minden visszaengedni kívánt méretkorlátozással védett halat kötelező fertőtleni. Az idei szezonban már ajánlott a pontymatrac használata is, melyet 2022-től kötelezővé szeretnénk tenni. Idén még segítségként a horgásztanya bejáratánál elérhető lesz pontymatrac, amit annak használatát követően kérünk visszatenni!

5/2021 – Napijegyek vonatkozásában

  1. március 23-tól a Sportjegy ára 2.500 Ft, a hal elvitelére jogosító napijegy 4.000 Ft, mellyel 1 db méretkorlátozással védett hal és 1 kg egyéb hal vihető el. Napijeggyel 06:00-tól 20:00-ig lehetséges horgászni csak egyesületi tag jelenlétében, érvényes állami jeggyel. Sportjeggyel történő horgászat esetén minden kifogott halat vissza kell engedni. A visszaengedni kívánt méretkorlátozással védett halat kötelező fertőtleníteni!

6/2021 – Halőrökről és tiszteletjegyekről

Egyesületünk két vizsgázott, esküt tett társadalmi halőrrel rendelkezik (Bredák Norbert, Nyulas Krisztián). A társadalmi halőrök megkezdték ellenőrzési tevékenységüket tavunknál. Engedélyük és igazolványuk a mi vízterületünkre szól. Ezúton visszavonjuk a 2021 előtt kiállított összes halőrzéssel kapcsolatos megbízólevelet és igazolványt. Továbbá a 2021 előtt kiadott „Tiszteletjegyek” is érvényüket vesztik 2021. március 22-én.

 

Kelt: Táborfalva, 2021. március 23.

Vezetőség

Információk a 2021-es horgászév kezdetén

Tisztelt Horgásztárs!

A SARS-CoV-2 koronavírus okozta világjárvány magyarországi második hulláma okán elrendelt veszélyhelyzet miatt a horgászati ügyintézéssel, okmánybiztosítással, egyesületi közgyűlések megtartásával kapcsolatban elrendelt eljárásrendről a MOHOSZ hivatalosan is tájékoztatta egyesületünket, mely szerint 2021. március 1-ig biztosan nem tarthatunk közgyűlést.

Ezért egyesületünk vezetősége a mindenkori zavartalan működést szem előtt tartva úgy döntött (1/2021. sz. határozat), hogy a 2020-ban meghatározott díjakkal tervez a 2021-es évre is és megkezdi a Szövetség által kiadott horgászati okmányok értékesítését. A november 25-i tájékoztatónkban kért módon egyesületünk tagjai folyamatosan adják le fogási naplóikat hivatalos címünkön elhelyezett postaládába. Kérjük, akik még ezt nem tették meg, azok ebben a hónapban pótolják a leadást, ellenben emelt díjas okmányt kell kibocsátanunk 2021-re vonatkozóan részükre!

Egyesületünk stabil működése érdekében a járványügyi szabályok betartása mellett a Vezetőség az alábbi határozatokat hozta: 

  • Fogási naplókban tapasztalt eltérésekkel kapcsolatosan:

2/2021. sz. határozat: Amennyiben a leadott fogási naplóba bejegyzett kifogott halmennyiség nem egyezik a beíró ponton bejegyzett elvitt hal mennyiségével, úgy a különbözetet a horgász halasítási hozzájárulásként köteles befizetni az egyesület pénztárába az éves területi engedély váltásakor. Különbözeti díj: 1.000 Ft/kg.

  • Helyi horgászrenddel kapcsolatban:

3/2021.sz. határozatában a vezetőség elfogadta az egyesület új horgászrendjét, melyet ezen levél mellékleteként küldünk, illetve a beíró ponton is kifüggesztünk.

Befizetési időpontok a 2021-es évben:

  • Február 19. Péntek: 14:00 – 18:00.
  • Február 21. Vasárnap: 13:00 – 18:00.
  • Március 7. Vasárnap: 13:00 – 18:00.
  • Március 26. Péntek: 14:00 – 18:00.

Befizetni a megadott időpontokban a horgásztanyán, készpénzben lehetséges. Befizetéshez kérjük hozza magával horgászkártyáját, személyi igazolványát és lakcímkártyáját! A fogási naplók és a beíró lapok közötti különbözeti díjak befizetése az éves tagdíjjal együtt lehetséges.

Az éves befizetések az alábbiak szerint alakulnak:

Megnevezés Gyermek Ifjúsági Felnőtt 70 év feletti Tiszteletbeli Tagfenntartó
Tagdíj 1.000 Ft 9.000 Ft 22.000 Ft 22.000 Ft 15.000 Ft
Állami jegy 300 Ft 5.300 Ft 5.300 Ft 300 Ft 300. Ft
Területi eng. 700 Ft 1.700 Ft 3.700 Ft 3.700 Ft 3.700 Ft
Összesen 2.000 Ft 16.000 Ft 31.000 Ft 26.000 Ft 4.000 Ft 15.000 Ft

Egyszeri belépési díj: 80.000 Ft

Amennyiben a vírushelyzet megengedi egyesületünk megtartja rendes, éves közgyűlését a megszokott módon, melyről az alapszabály rendelkezéseit betartva külön értesítjük a tisztelt tagságot.

Kelt: Táborfalva, 2021. 02.05.

Szagri László, HE Elnök

Sevecsek Péter, HE Titkár – Gazdasági vezető

2 / 2 oldal

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén