2021. június 27-én tartottuk meg Gazsó József (2008 †) nevével fémjelzett nyílt nevezéses horgászversenyünket. A vírushelyzet miatt utoljára tavaly októberben gyűlhettünk össze a Táborfalvi horgásztó partján, így mindannyian nagyon vártuk ezt az évek során már hagyománnyá vált rendezvényt. Az előzetes nevezés során 36 fő jelentkezett Táborfalváról és a kistérség számos településéről. Rendezvényünket internetes felületeken, forgalmasabb kereskedelmi egységekben népszerűsítettük. A verseny előtt két nappal megkeresett bennünket a Dabas Rádió, akik interjút készítettek velünk az esemény bemutatása kapcsán.
A verseny napján igazi nyári idő, értékes nyeremények, szépen karbantartott környezet, családias hangulat, kiemelten finom ételek várták a versenyzőket, kilátogató érdeklődőket, táborfalvai egyesületi vezetőket, családtagokat. Fél hétkor köszöntöttük a megjelenteket. A köszöntő után gyászszünettel emlékeztünk meg közelmúltban elhunyt Szagri László horgásztársunkról, egyesületünk legfőbb támogatójáról. Emlékének megőrzése egyesületünk feladata. A sorsolást és az üdvözlőitalok elfogyasztását követően a horgászok elfoglalták rajthelyeiket, majd pontban 7 órakor dudaszóval elkezdődött a verseny. Az első halakra nem is kellett sokat várni, hiszen bő húsz perc elteltével Horváth Károly horgásztársunk haltartójában már egy 3,93 kg-os amur és egy 2,39 kg-os ponty volt. Szerencsére az egész nap így telt, a horgászok több mint 90 kg (38 db) halat fogtak.
A meleg idő hatásait mozgó büfével próbáltuk enyhíteni, illetve egyeseknél fokozni. Időközben megérkeztek meghívott vendégeink is. Jelenlétével emelte rendezvényünk
színvonalát Nagy Andrásné Táborfalva Polgármestere, Gazsó Józsefné Erzsike Néni, a
Nosztalgia és Hagyományőrző Kulturális Egyesület, illetve a Kéknefelejcs Nyugdíjas Klub képviselői is. Ezúton is köszönjük, hogy elfogadták meghívásunkat és ajándékaikkal hozzájárultak versenyünk díjazásához.
13.00 órakor kezdődött meg a mérlegelés, majd az eredményhirdetés, melyen az alábbi eredményeket ismertettük:
1. helyezett: ifj. Nagy Antal, 12880 pont
2. helyezett: Horváth Károly, 12370 pont
3. helyezett: Ulicska Róbert, 9750 pont
4. helyezett: Jobbágy Pál, 6930 pont
5. helyezett: Német Krisztián, 6900 pont
6. helyezett: Szász Antal, 6850 pont
A legnagyobb halat ifj. Szagri László fogta, amely egy 4,90 kg-os amur volt. A győzteseknek ezúton is gratulálunk! Az eredményhirdetés után következett az ebéd, melyet Nyíri Tibor és családja készített nekünk.
Ezúton is szeretnénk köszönetünket kifejezni támogatásukért Táborfalva Nagyközség
Önkormányzatának, a Gazsó Gumiszerviznek, Magyaróvári Attilának, Nyíri Tibornak és segítőinek. Mindenkinek köszönjük, aki bármilyen formában hozzájárult ehhez a jó
hangulatú, sikeres rendezvényhez!
SP